Joseph Ratzinger Beethoven IX. szimfóniájáról

Dicsőítsétek Istent a művészettel címmel 2010 áprilisában megjelent egy kötet Joseph Ratzinger – pápává választása előtt és után – a művészetről, különösen a zenéről született írásaiból. E gyűjteményben szerepel egy tanulmány Beethovenről és a IX. szimfóniáról.

A IX. szimfónia újból és újból csodálatot kelt bennem: az önkéntes száműzetés és a visszavonulás évei után – amikor Beethovennek szembesülnie kellett a külső és belső nehézségekkel, melyek a művészi teremtőképességének elfojtásával fenyegették őt – az immár teljesen süket zeneszerző 1824-ben meglepte a nagyközönséget. Egy egy olyan zeneművel, mely szakít a szimfónia hagyományos formájával és a zenekar, kórus és szólisták közreműködésében felemelkedik az optimizmus és öröm rendkívüli fináléjához – szerepel Ratzinger bíboros írásában.

Mi történt? A figyelmes hallgatók számára maga a muzsika éreztet meg valamit abból, ami az alapja az öröm e váratlan kitörésének. Az öröm felforgató érzése ebben a zenében nem valami könnyelmű vagy felszínes, hanem fáradsággal megszerzett érzés, mely felülkerekedik annak benső ürességén, akit a süketség elszigeteltségbe taszított: az első tétel kezdetének a kvintje és egy komor légkör ismételt betörése jelzik ezt – fogalmaz XVI. Benedek pápa.

A csendes magány megtanította Beethovent új módon hallgatni, mely túllépett a leírható és olvasható hangjegyek hangjai elképzelésének egyszerű megtapasztalásán. Ebben az összefüggésben eszembe ötlik Izajás próféta egyik titokzatos sora, aki az igazság és a jog összefüggésében mondta: „Meghallják a süketek azon a napon a könyv szavait, megszabadulván a sötétségtől és a homálytól, a vakok szemei, látni fognak”. Olyan felfogóképességre utal, amit ajándékba kap az, aki Istentől elnyerte a külső és belső megszabadulás kegyelmét.

Így, amikor a Bajor Rádió Kórusa és Zenekara 1989-ben a berlini fal leomlásakor Leonard Bernstein vezetésével Beethoven IX. szimfóniáját játszotta, módosították az Örömóda szövegét „Szabadság, Isten szép szikrája” formára, ami sokkal többet mondott a történelmi pillanat egyszerű érzelménél: az igazi öröm abban a szabadságban gyökerezik, melyet egyedül Isten képes megadni. Ő pedig – némelykor valóban az üresség és a benső elszigeteltség idején – akar bennünket figyelmessé tenni az ő süket jelenlétére nemcsak a csillagos égbolt fölött, hanem önmagunk legmélyén is. És ott izzik az isteni szeretet szikrája, amely meg tud szabadítani bennünket attól, amik vagyunk valójában – írta Joseph Ratzinger.

forrás: Magyar Kurír